Kedves Elsőféléves hallgatók!

Az Egyetemre való bekerülés bizonyára többeteknek megterheli a családi kasszát, illetve a saját kiadásaitokat is.

Az Egyetemi Szociális Bizottság a Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatokkal szeretne segítséget nyújtani nektek, ugyanis a pályázat keretein belül a szociális helyzet felmérése után lehetőség van ösztöndíjhoz és szociális alapú kollégiumi férőhelyhez is jutni.

A Rendszeres szociális ösztöndíj és Alaptámogatás pályázatok leadása az első félévben a legnehezebb, ugyanis egy komplikált, több tényezős pályázatról van szó, amely alapján az Egyetemi Szociális Bizottság megállapítja a pályázók szociális helyzetét a BME Térítési és Juttatási Szabályzat 3. számú melléklete szerint. A szabályzat tartalmazza az Igazoláslistát és a Pontrendszert is.

A szociális helyzet függvényében kollégiumi elhelyezésben is részesülhettek, amit akkor is érdemes leadni és hiánypótolni, amennyiben nem éritek el a szociális pályázat minimum pontszámát, ugyanis számotokra minden kollégiumban van biztosítva szociális alapon egy bizonyos számú férőhely, mely már ösztöndíj támogatás folyósításához szükséges pontszám alatt is megkapható.

A pályázat leadására a MŰEPER felületén van lehetőség, melynek az ütemezése a következő:

 

-Kollégiumhoz elektronikus leadási határidő elsőféléveseknek: 2026. augusztus 7. (péntek) 23:59

-Kollégiumhoz elektronikus hiánypótlási határidő elsőféléveseknek: 2026. augusztus 14. (péntek) 23:59

-Elektronikus leadási határidő az ösztöndíjhoz: 2026. szeptember 1. (kedd) 23:59

-Elektronikus hiánypótlási határidő az ösztöndíjhoz: 2026. szeptember 14. (hétfő) 23:59

-Személyes bemutatási időszak: 2026. szeptember 3. (csütörtök) – szeptember 15. (kedd)

Mivel a felvételi eredmény kihirdetése és a kollégiumi leadási határidő között nincs túl sok idő, a pályázat bonyolultságát tekintve az Egyetemi Szociális Bizottság tájékoztató fórumot hirdet azzal a céllal, hogy összefoglalja a pályázási eljárást, valamint, hogy hol és milyen igazolásokat szükséges beszerezni a pályázat hiánytalszocanságának érdekében. A fórum végén szabadon feltehetitek a kérdéseiteket.

Időpont: 2026. augusztus 2. (vasárnap) 18:00

Helyszín: Microsoft Teams, csoportkód: Px7TA6HJ

Második fórum:

Időpont: 2026. augusztus 11. (kedd) 18:00

Helyszín: Microsoft Teams, csoportkód: 6yh2DY2B

Minden érdeklődőt várunk szeretettel, emellett sikeres p

ályázást kívánunk!